top of page
aurum01

A mentorprogramról – dr. Szabó Endre Győző


Az Aurum Alapítvány mentorprogramjáról Mercz Mónika mentorával, dr. Szabó Endre Győzővel, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökhelyettesével beszélgettünk.


Mi motiválta abban, hogy az Aurum Alapítvány tehetséggondozó programjában mentori szerepet vállaljon?

– A tehetséggondozás eleve nem áll tőlem távol, 2013-ban létrehoztam A Jövő Értelmiségéért Alapítványt, melynek célja középiskolások oktatásának támogatása. Az Aurum Alapítvány mentorprogramja olyan embereket köt össze, akik egyébként nagy eséllyel nem találkoztak volna, és az ebből eredő szakmai kapcsolatok, gyakorlati lehetőségek jelentősen segíthetik a joghallgatókat az orientálódásban, így amikor Deli Gergely felkért a mentori szerepkörre, egy pillanatig nem volt kérdéses számomra, hogy vállaljam-e.


Mentoráltja, Mercz Mónika, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója a vele készült interjúban elmondta, hogy a közös munka meghatározó a tanulmányaiban, rengeteg új ismeretanyaggal gazdagodott. Pontosan miből állt az együttműködésük?


– A program során együtt dolgoztunk egy tanulmányköteten, amely a Ludovika Egyetemi Kiadó gondozásában fog megjelenni, Az Infotörvénytől a GDPR-ig címmel. Ez a kötet az elmúlt évtizedet öleli fel, többek között alkotmánybírósági, ügyvédi, nemzetközi, egészségügyi vonatkozásban születtek tanulmányok, tehát egy elég széles spektrumból merít. Mónika fejezetről fejezetre vett részt a lektorálásban, így igazán közel kerülhetett ehhez a szakterülethez. Ezen kívül megrendezésre került egy konferencia európai uniós jogi témában, ami a járványhelyzet miatt végül csak online valósulhatott meg. Erre előadóként kaptam meghívást, és ennek kapcsán néhány javaslatom is volt a szervezést illetően. Ez is egy érdekes munka volt, rengeteg előkészülettel, amiben átadhattam a rendezvények szervezésével kapcsolatos tapasztalataimat, tanácsaimat Mónikának. Ez a feladat spontán jött, de szerintem erre is jó a mentorprogram, hogy olyan munkákat is megvalósítsunk, amik nem voltak előre betervezve.


Ön választotta Mónikát mentoráltjának?


– Nem, arról az Aurum Alapítvány döntött bizonyos szempontok alapján, hogy kit, kivel szeretnének összekötni, de szerencsés volt a válogatás, mert jól együtt tudtunk dolgozni. Mónika nagyon érdeklődő és nyitott különböző témákra, és mindezeket magas szinten is műveli. Rendkívüli módon ragaszkodott ahhoz, hogy sok munkát végezhessen, nagy precizitással. Irigylésre méltó, hogy mennyi energiával és tudásvággyal teljesíti a kitűzött feladatait, és ilyen fiatalon is már egyik sikere jön a másik után.


Mennyi ideig tartott az együttműködés?


– A mentorprogram egy tanévre szólt, de Mónikával a közös munka ezután is folytatódik. Terveztünk egy gyakornoki programot a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, de a vírushelyzet miatt ezt halasztanunk kellett, reméljük, a közeljövőben megvalósul.


Mi az, amit kiemelkedően fontos feladatnak tart a joghallgatók támogatásában?


– Én annak idején úgy gördültem le a jogászképzés gyártósoráról, hogy nem kellett keresetlevelet, szerződést írnom, nem volt kötelező tárgyaláslátogatás. Szerintem a rendszertani kérdésekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, hogy könnyen átláthassuk az összefüggéseket. Persze fontos a lexikális tudás, de a gyakorlat még fontosabb, ebben a mentorprogram tud segíteni. Minden hallgató számára eljön az a pillanat, amikor irányt kell választania a jogi pályán, és nagy dolognak tartom, ha már egyetemistaként közelről megismerhetnek egy-egy szakterületet.


A továbbikban is vállalna újabb mentoráltakat?


– Amennyiben felkérnek rá, természetesen igen.


 

Dr. Szabó Endre Győző 2002-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, majd 2004-ben környezetvédelmi szakjogászként is lediplomázott. PhD fokozatát 2020-ban a Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Doktori Iskoláján szerezte.

Jelenleg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökhelyettese, megbízott oktató több egyetemen (PPKE-JÁK, ELTE-ÁJK, KRE-ÁJK, NKE), valamint A Jövő Értelmiségéért Alapítvány kuratóriumának elnöke.


310 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

コメント


bottom of page