Ex tempore címmel indított sorozatunkban ismert jogászokkal beszélgetünk három kérdésről.
– Jogi tanulmányai során volt-e olyan meghatározó személy, esemény, amely/aki a mai napig emlékezetes az Ön számára, pozitív vagy negatív értelemben?
– Az oktatóim közül Lábady Tamást emelném ki, akinek szakmai pályafutása, szilárd erkölcsben gyökerező gondolkodásmódja nagy hatással volt rám. Ő képes volt a polgári jog absztrakciói és a társadalmi jelenségek közti összefüggéseket – nem ritkán szépirodalmi művek példáin keresztül - láttatni.
– Tapasztalatai alapján változtatna-e a jogi felsőoktatás anyagán, módszertanán?
– Úgy gondolom, hogy a jogi oktatás vonatkozásában is igaznak tűnik azon állítás, miszerint az nem olyan mértékben gyakorlatközpontú, mint amilyennek lennie kellene. A tételes jogszabályok tudásának megkövetelése önmagában nem alkalmas a jó jogászt jellemző jogérzék kialakítására. Tapasztalatból tudom, hogy az alázattal végzett munka során szerzett gyakorlat az, ami leginkább formálja egy jogász gondolkodását. Egyetemi tanulmányaim során a komolyabb tantárgyakhoz ugyan kapcsolódtak gyakorlati órák, azonban ezek keretében is inkább a tételes joganyag tudását kérték számon, mintsem kreatív gondolkodásra ösztönözték volna a hallgatókat. Egy olyan szervezet vezetőjeként, ahol többségében jogászok dolgoznak, gyakran tapasztalom azt, hogy hiányzik az egyetemen szerzett tudás gyakorlatban való praktikus használatának a képessége és az a kreativitás, amivel egy olyan problémát kellene megoldani, amire nem létezik konkrét jogszabályi rendelkezés.
– Mit üzenne a ma joghallgatóinak?
– Azt üzenem nekik, hogy specializálódjanak. Ne akarjanak egyformán jónak lenni minden jogterületen. Magyarország hatályos joganyaga olyan tetemes mennyiségű, melyre vonatkozóan a mindent tudásra való törekvés könnyen kudarcba fulladhat. Szakmai pályafutásuk során sikerélmények akkor érhetik őket, ha valóban kiemelkedő tudással rendelkeznek saját szakmájukban, és aligha merülhet fel kérdés az adott szakterületet illetően, amire ne tudnának válaszolni. Ezért javasolnám minden joghallgatónak azt, hogy törekedjenek mihamarabb megtalálni azt a területet, ami a szívükhöz leginkább közelebb áll, és kellő alázattal és szorgalommal mélyedjenek el benne.
Dr. Kretter Diána, a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletéért felelős helyettes államtitkára, 2010-ben fejezte be tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karán, majd 2014-ben az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézetében közbeszerzési szakjogászként végzett.
Comentarios