Ex tempore címmel indított sorozatunkban ismert jogászokkal beszélgetünk három kérdésről.
– Jogi tanulmányai során volt-e olyan meghatározó személy, esemény, amely/aki a mai napig emlékezetes az Ön számára, pozitív vagy negatív értelemben?
– Nem is annyira egyetlen oktatót, hanem egy jogászi és oktatói személyiségtípust emelnék ki. Valószínűleg sokunkra volt hatással Németh János, Harmathy Attila, Németh Ágnes és Varga István. E tanáraimtól két rendkívül fontos dolgot tanultam; egyrészt a dogmatikai rendszerben gondolkodás, másrészt –hangozzék bármilyen szokatlanul is– a lelkesedés szükségességét. Dogmatikai tudás nélkül a jogi pálya nem járható, fontos, hogy egy jogász rendszerben tudjon gondolkodni, lehetőleg minél szélesebb spektrumon, csak így nyerhetünk ugyanis rálátást a jogágak belső törvényszerűségeire, illetve a jogágak közötti összefüggésekre. A lelkesedés pedig ahhoz kell, hogy hivatásként tudjunk a jogászi pályára tekinteni, és a problémákat, amelyekkel találkozunk, egyfajta győzni akarással kíséreljük meg megoldani.
– Tapasztalatai alapján változtatna-e a jogi felsőoktatás anyagán, módszertanán?
– Azt gondolom, érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetni egyes tantárgyak idegen nyelven történő oktatására, különösen azokon a területeken, amelyek nemzetközi relevanciával bírnak, így például a nemzetközi vagy európai uniós jogi tárgyakat, illetve a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogát kifejezetten előremutató lenne angolul oktatni. Az egyetemi képzés öt éve sok időnek tűnhet, de valójában nagyon gyorsan eltelik, és ha a joghallgatók már itthon, adott esetben másod-harmadéves korukban intenzíven idegen nyelven hallgatnak tárgyakat, akkor egy-egy külföldi ösztöndíjat vagy tanulmányutat a szakmai fejlődés és kiteljesedés lehetőségeként tudnak megélni, a világlátás lehetősége mellett. Hadd hozzak erre egy példát. Negyedéves koromban Gentben, Belgiumban LLM-szakos hallgatókkal tanultam együtt EU-jogot, ugyanis az egyetem nem hirdetett az Erasmus-ösztöndíjas hallgatóknak külön uniós jogi tantárgyakat. A képzés (szakmailag és nyelvileg egyaránt) erős volt, és ennek az lett a következménye, hogy az egyetem egyes hallgatókat nyelvtudásbeli hiányosságaik miatt egészen egyszerűen hazaküldött. Azok a hallgatók ugyanakkor, akik jól tudtak angolul, nagyon sokat profitáltak abból, hogy a mesterszakosokkal tanulhattak együtt.
Emellett a nyelv nemcsak kommunikációs csatorna, hanem, egy ponton túl, gondolkodásmód is. Nem egyszerűen arról van szó, hogy ugyanazokat a jogi ismereteket egy másik nyelven tanulom, hanem arról is, hogy az adott jogág anyagát egy más gondolkodás mentén sajátítom el. Mindez páratlanul hasznos, a jog ugyanis a társadalmi élet különböző aspektusaival foglalkozik. Az élet pedig sokkal színesebb annál, amit el tudunk képzelni. Újabb és újabb problémák merülnek föl, amikre megoldást kell találni, választ kell adni. Ezeket az életterületeket a hazai, a nemzetközi vagy az uniós jogok szabályozzák, melyek között magabiztosan kell eligazodni. Ha az ember életszerűen gondolkodik, nagyobb esélye van arra, hogy életszerű jogi megoldásokat találjon. Az életszerű gondolkodás alapja a józan ész, illetve a tapasztalat. Idegen nyelvi közegben pedig az embert érő ingerek száma és ezáltal a megszerezhető tapasztalat is megsokszorozódik.
– Mit üzenne a ma joghallgatóinak?
–Az egyetemen meg lehet ismerni az élet jogi szabályozottságának közel teljességét, hiszen majdnem minden jogterülethez kapcsolódik kurzus. Nagyon erős a csábítás arra, hogy az ember hamar valamilyen szűk szakmai mezsgyét válasszon magának, arra minden erejével ráálljon, specialistája legyen, és tanulmányai többi részét kevésbé vegye komolyan. Elismerve, hogy a szakosodás és specializálódás szükséges és helyes dolog, magam azt gondolom, hogy a jogászi hivatás lehetőséget kínál arra, hogy a hallgatók a képzés végére sokoldalúan képzettek legyenek. A specializáció pedig akkor jöhet, ha a stabil alapok rendelkezésre állnak. Elvégre tetőt is akkor rakunk a házra, ha az alapzat kész, a falak állnak, a nyílászárók rendben vannak és így tovább. Ezért azt látom fontosnak, hogy – ahogy egyik említett tanárom is mondani szokta – „először a házi feladatot végezzük el”. Az egyetemen a házi feladat pedig az, hogy a hallgatók megértsék, hogy a tudás kincset ér, és előre soha nem tudja az ember, hogy melyik ismeretét mikor tudja majd felhasználni. Érdemes ezért ebből a kincsből minél többet begyűjteni.
Dr. Mernyei Ákos Péter 2009-ben szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd 2021-ben jogász-közgazdász szakképzettséget szerzett a Budapesti Corvinus Egyetemen. Tanulmányi eredményei alapján végig Köztársasági Ösztöndíjban részesült, továbbá két alkalommal évfolyamelső volt. 2009-től az ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszéken megbízott előadó. Pályáját ügyvédjelöltként kezdte, majd az Európai Bizottságnál dolgozott Brüsszelben. 2013-tól 2014-ig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban,
2014 és 2015 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban dolgozott, 2015-től 2018-ig a tárca Európai Uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára volt.
2018-tól a Miniszterelnökség kormányzati ágazati politikák és a kormányzati közpolitika összehangolásáért felelős miniszteri biztosa, illetve a miniszterhelyettes kabinetfőnöke.
2019-től egyetemi tanársegéd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának Európai Köz- és Magánjogi Tanszéken. 2020-tól a Mathias Corvinus Collegium jogi kutatótanára. 2021-ben a budapesti Corvinus Egyetemen jogász-közgazdász képzettséget szerzett. Angolul és németül felsőfokon, franciául alapfokon beszél.
Commentaires